ALAPELVEINK:
Az alapítvány ingyenes oktatást biztosít a gyermekek számára az önkormányzatokkal kötött, 10 évre szóló közös felelősségvállalás alapján. Minden politikai és egyházi kötelezettségtől mentes, együttműködik mindazokkal, akik céljait támogatják. Az alapítvány biztonságos működtetését az állami, civil és a vállalkozói szektor bevonása jelenti.
CÉLJAINK:
- hogy az alapvető oktatási-nevelési feladatokat ellátó intézmények legyenek helyben elérhetőek, akár a bölcsödétől a nyolcadik évfolyamig.
- az aprófalvas település igényeihez igazodva, a helyi közösségek érdekeinek figyelembevételével működjenek az iskolák.
- kisiskolákra szabott pedagógiai programmal szavatolni az egységes szakmai színvonalat.
- a hatékonyság növelése érdekében nem a tanulók, hanem szükség esetén a tanárok utaznak a tagintézmények között.
A települések kétszeresen is jól járnak, hiszen nem szűnik meg a közösségteremtő feladatokat is ellátó iskola a faluban, valamint nem kell nagyobb összeget fizetni egy városi vagy központi intézménybe járó befogadó önkormányzatnak a tanulók után. A tagintézményeinkben folyamatosan követjük a törvényi és társadalmi változásokat. El kell fogadnunk azt is, hogy az iskola szolgáltató intézmény. Az oktatás piacosodik, gazdasági versenytényezővé válik, és a piaci igények versenyképes tudást követelnek.
Elvárjuk az intézményektől, hogy a gyermekekben társadalmilag hasznos képességeket alakítsanak ki. Alkalmazkodjanak a társadalmi igényekhez, folyamatos megújulásra készen. Ehhez állandóan figyeljük és értékeljük az iskolák és óvodák legfontosabb partnereinek/ szülők/ tanulók/ önkormányzatok igényeit.
OLYAN ISKOLÁT SZERETNÉNK:
ahová a gyerekek szívesen járnak, mert megértő, motiváló és szerető légkör veszi körül őket,
ahol a természetes gyermeki kíváncsiságot megőrizve, az életkori sajátosságainak megfelelő módszerekkel tanulhatnak a diákok.
Széleskörű tevékenységkínálat segítségével a gyermekek képességei sokoldalúan fejlődhetnek és a tanulás motivációs alapja a sikerélmény, ahová mindezekért szívesen hozzák a szülők a gyermekeiket, ahol a tantestület minden tagja fontosnak érzi magát, megtalálja azt a tevékenységet, amelyhez a legjobban ért és alkotói szabadsága kibontakozhat. Olyan iskolát szeretnénk, amelyik rugalmasan képes alkalmazkodni a társadalmi elvárásokhoz, a tanulók, szülők, önkormányzatok és a szponzorok igényeihez.
ERŐSSÉGEINK:
kis létszámú osztályok,
egységes pedagógiai program a BGR holland módszerre építve már az óvodában is,
egyéni fejlesztés,
szakértői gárda / gyógypedagógusok, logopédusok,
első osztálytól felmenő rendszerben tanulhatnak a diákok angol és német nyelvet,
a nyolcadik osztályos tanulóinkat felkészítjük az alapfokú német nyelvvizsgára,
kiemelt szerepet kap a számítástechnika oktatása,
ECDL vizsga 8. osztály végére,
úszásoktatás, gyógytestnevelés biztosítása, napközi – napközi otthonos ellátás.
Valamennyi tanulónak biztosított az étkezés,
az iskolába érkező tanulási vagy magatartási gondokkal küzdő gyermekeinkkel folyamatosan gyógypedagógus és fejlesztő pedagógus foglalkozik,
az integráció és a projektpedagógia módszereit használjuk,
pedagógustréningek, továbbképzések.
SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGEK:
sportkörök – pingpong, röplabda, petanqe, kerékpár, futball,
színjátszó szakkör,
modern tánc – néptánc,
kézműves szakkör,
nyelvi szakkörök,
számítástechnika szakkör,
országjáró kirándulások
Hiszünk abban, hogy a gyermeknevelés és a tanítás receptúrájában első helyen a SZERETET áll, amit az iskolában a KÍVÁNCSISÁG, majd a MEGISMERÉS követ. Ez a vágy együtt vezeti a világ közös felfedezésében a pedagógust és gyermeket a Suli Harmónia programmal működő tagintézményekben.